Mi az az etikus marketing    

Valójában a jelzőt nem is kellene hozzátennünk, ha a marketing eredeti jelentéséhez kanyarodunk vissza.

Megszületik egy ajánlatom, amit szeretnék eljuttatni azokhoz, akiknek szükségük lehet rá.
A marketing ennek a teljes folyamatnak az eszköze.

Mint minden eszköz, önmagában sem nem rossz, sem nem jó.
Mi, akik használjuk, alakítjuk azt.
Az idők folyamán a marketing így vált a profit mindenek felettiségét támogató eszközzé. És mint ilyen, kerültek bele olyan megoldások, folyamatok és tartalmak, amelyek miatt azt mondjuk, hogy manipulatív, tolakodó, erőszakos, tukmáló.

Ha visszatérünk a marketing eredeti jelentéséhez és tisztán, etikusan használjuk, akkor a mi segítő szándékainkat fogja támogatni.

Az etikus marketing tehát nem manipulatív, nem erőszakos, nem csap be.

  • A tiszta kapcsolódásokra épül, amelyben senki nem akarja a másikat a maga céljaira használni.
  • Alapja a hitelesség, ami belőlünk magunkból, belülről kifelé építkezik. Azt mondom, amit teszek, és azt teszem, amit mondok.
  • Az etikus marketing segíteni akar, és nem akar ártani.
  • Együttműködést, egyenlő partneri viszonyt feltételez az ajánlatot tevő és az ajánlatot megismerő között.
  • Az etikus marketing alapja ilyen módon a felelősség. Mind embertársaim, mind a környezetem iránt.
  • A bevétel és a profit következménye és nem célja ennek a folyamatnak. Egész egyszerűen, ha azt felelősen és tudatosan segítem elő a marketing eszköztárával, hogy az ajánlatom elérjen azokhoz, akiknek szüksége van rá, akkor ez egy fenntartható, tisztességes bevételt hoz számomra.

Ha embereknek segítesz a lelki egészségük megtartásában vagy visszaszerzésében, lelki segítőnek nevezed magad, és azt szeretnéd, hogy egymásra találjatok azzal, akinek Rád van szüksége, ám elakadtál ebben a folyamatban, akkor ez a program Neked szól.

Azért ajánlom különösen is az etikus marketinget, mert felismertem azt, hogy a jelenlegi marketing főirány számodra nem működik, nem vállalható.
Én pedig ugyancsak ezt vallom a saját irányomnak.

Beszélgetéseket szerveztem lelki segítőkkel az etikus marketing témakörében. A résztvevők között volt kineziológus, terapeuta, meditációs tanító, jógaoktató, táncoktató, spirituális úton segítő, önfejlesztő, integrálszemlélet tanító, pszichológus, coach, tréner. Különféle hivatásuk ellenére a legfontosabb kérdésekben azonos volt a véleményük és az igényük. Ők mondták az alábbiakat:

  • Nem szeretek tukmálni. Hogyan tudnám mégis úgy megmutatni a szolgáltatásaimat, hogy igénybe vegyék?
  • Nehezen beszélek magamról.
  • Most mindenki videós anyagokkal jelenik meg. Én nem szeretek így szerepelni.
  • Amit csinálok, arról többen úgy gondolják, hogy nem kellene érte pénzt kérnem. Ilyen helyzetekben nem tudok jól kommunikálni, érvelni.
  • Tudom, hogy röviden kellene fogalmaznom, de nem megy.
  • Többféle szolgáltatásom van. Nem tudom, ezeket hogyan lehetne jól bemutatni. Mert azt tudom, hogy egyszerre mindent nem lehet kommunikálni.
  • Nem tudok sok időt szánni a marketingre, pedig tudom, hogy fontos.
  • Nehezen tudom beleilleszteni a többi feladat közé. Ezért általában nekilendülök, csinálom egy darabig, aztán feladom.
  • Idegen nekem az online tér. Nem is nagyon tudom, hogy melyik eszközt hogyan kell jól használni.

Mindezek alapján készítettem el az Etikus marketing lelki segítőknek című programot.
Ebben a videóban még néhány szempontot tettem hozzá. Hogy mi indított engem ennek a programnak a megalkotására és hogy kiknek is való mindez. Szánj rá pár percet, segíteni fog abban, hogy a számodra megfelelő döntést meghozd.

Itt a külön kis fülecskék alatt pedig minden információt megtalálsz a programról, a tanítóról és a részvételi feltételekről.

Hiteles kommunikáció felelős szervezeteknek - KontaktiaMinden egyes lépést úgy alakítottam ki, hogy az ott létrejött tartalmak már a marketing tevékenységünk elemei is lesznek egyben. Így építkezünk belülről kifelé, organikusan, alaposan és türelmesen, azonban elvesztegetett idő nélkül.

Az alappillérek adta kereteken belül a tartalom rugalmasan alakulhat menet közben, hogy a legjobban szolgálja a közös tanulásban résztvevők fejlődését.

  1. Mi magunk

Csak magunkkal foglalkozunk. Végignézzük, végiggondoljuk, megfogalmazzuk önmagunkat, küldetésünket, értékeinket, alapelveinket és célkitűzéseinket. Rendet rakunk az eszközeink között, amelyek mindezt szolgálják. Megtaláljuk a támasztékunkat, amely önbizalmat ad ahhoz, hogy majd hitelesen tudjuk megmutatni kifelé, amit belül érleltünk.

  1. Szeretett reménybeli ügyfeleink

Megalkotjuk azt a képet, amelyen azok a személyek szerepelnek, akiknek szerintünk szükségük van ránk, és akiknek mi is szeretnénk segíteni. Megkeressük azokat a csatornákat, amelyek segítségével egymásra találhatunk velük. Megtanulunk információt gyűjteni velük kapcsolatban, hogy jól válasszuk meg a kapcsolati módokat.

  1. Kifelé fordulás

Láthatóvá tesszük, amit belül megérleltünk.
A kommunikációs csatornákat megtanuljuk a céljainknak és értékrendünknek megfelelően használni. Mivel nincs biztos recept –ahogyan az ember sem kiszámítható, programozható gép-, ennél a pontnál érdemes azokat a csatornákat is megnézni és kipróbálni, amelyekben korábban nem gondolkodunk.
A csatornák technikai használatát már tartalomkészítéssel egybekötve tanuljuk meg.
Ugyancsak ebben a lépésben elkezdjük folyamattá láncolni az egyes elemeket.

  1. Élőn tartás

Megtanulunk elemezni, visszacsatolási módszereket építeni, hogy ezek segítségével a fejlődési folyamatunkat biztosítsuk.
Ugyancsak ebben a lépésben megismerjük azokat a lehetőségeket, amelyekkel időt takaríthatunk meg, jól szervezhetjük a marketingre szánt időt.
Valamint felismerjük a döntési pontokat, amikor valamit el kell engedni vagy változtatni kell.

  1. Képnézegetés

Megcsodáljuk a művünket, értékelünk, megosztjuk tapasztalatainkat. Ha valahol van jelentősebb elakadás, azt közösen megbeszéljük.

Pataki Andrea vagyok, kommunikációs szakember és a Kontaktia ügyvezetője.
Több mint húsz éve dolgozom a szervezeti kommunikáció területén.
Felismertem azt, hogy az etikus marketing és a hiteles kommunikáció alapja, hogy egy szervezet belső és külső kommunikációja, valamint a cselekvései is összhangban legyenek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a munkatársakkal, partnerekkel és ügyfelekkel egyaránt tisztán, átláthatóan, egyszóval hitelesen kommunikál egy szervezet. Azt mondja, amit tesz és azt teszi, amit mond.
Mindaz, amit itt találsz a Kontaktia weboldalán, az én felfogásomat, működésemet és tapasztalataimat tükrözi.

A tanítási mód és viszonyulás, amiben hiszek

  • Tanítvány és tanító társak. A tanító egy adott témában több ismerettel rendelkezik a tanítványnál, azonban nem tévedhetetlen és könnyen előfordulhat, hogy egy-egy pontban a tanítvány több információval rendelkezik, mint a tanító. Ez nem szégyellni való, sokkal inkább segíti az együttműködés folyamatát.
  • A tanítói szerep kisebb része ismeretek és technikai tudás átadása, nagyobb része támogatás, mentorálás, annak elősegítése, hogy a tanítvány felismerésekre jusson és azokat használni is tudja.
  • A tanulási folyamathoz szükséges a tanítvány részéről bizalom, alázat és nyitottság, hogy akarja és tudja befogadni az új információkat és azokat képes legyen beilleszteni a saját működésébe.
  • A közös tanulás segít a lelkesedés fenntartásában és a közös tanulás során több ismeret és ötlet kerül felszínre, mintha valaki egyedül tanulna.
  • Fontos, hogy a tanulás örömteli legyen, jó élményekkel társuljon. Ugyanakkor a tanulás során kilépünk a megszokottból, így azt a pontot kell közösen megtalálnunk, ami még jólesik, és egyben a fejlődésünket is szolgálja. Ezért jelentős szerepe van annak, hogy a tanítvány visszajelzést adjon külön kérés nélkül is, ha valami számára gondot okoz.

Tudom, hogy mindenféle tanulásnál fontos, hogy a tanító és a tanítvány bizalommal forduljon egymás felé. Ezért amikor jelentkezel a programra, felveszem Veled a kapcsolatot, lehetőség szerint videós beszélgetésben, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást.

Tanulási forma

  • Közös tanulás
    12 fős csoportban dolgozunk, a programtól függően további csoportbontásokban.
    2 hetente találkozunk online, zoom beszélgetésben.
    Alkalmanként 2 órahosszát töltünk együtt.
  • Egyéni tanulás
    A közbeeső időszakokban zajlik a házi feladatok elkészítése.
    A közös alkalmaknál néhány percet szánunk a visszacsatolásra, kisebb elakadások, kérdések megválaszolására.
  • Egyéni konzultáció
    Komolyabb elakadások feloldásához egyéni konzultációra van lehetőség.
  • Személyes találkozó
    Az utolsó lépésnél, ha igény és lehetőség van rá, egyik vagy mindkét alkalommal személyesen találkozunk.

Időtartam

A program kb. 9 hónapot ölel fel. Ennek kerete részben rugalmasan formálható, ahogyan a csoport halad.

Előzetes ütemterv (közös tanulási elfoglaltsággal)

  1. lépés 2 hónap (8 óra)
  2. lépés 1 hónap (4 óra)
  3. lépés 4 hónap (16 óra)
  4. lépés 1 hónap (4 óra)
  5. lépés 1 hónap (4 óra)

Etikus marketing cikksorozat - Kontaktia. A pozicionálás.Részvételi feltétel

  • Elfogadod a programtervet.
  • Vállalod, hogy az etikus marketing szerinti működésre törekszel.
  • Legyen hivatalos működésed, azaz adószámod. Lehetsz akár adószámos magánszemély, egyéni vállalkozó vagy működhetsz társas vállalkozásban, egyéb szervezetben.
  • Vállalod a részvételi díjat.
  • Minderre írásos megállapodást kötünk.
  • Új csoport 12 résztvevő esetén indul.
  • Ha marketinges, kommunikációs szakmában dolgozol, akkor beszéljünk és az alapján visszajelzem, hogy be tudsz-e kapcsolódni ebbe a programba.

Részvételi díj

A díjat a teljes programra és a csoportra alakítottam ki. Ez az én időm, tudásom és költségeim díja. Tartalmazza a közös tanulás vezetését, szervezési feladatokat, a házi feladatok összeállítását, a zoom előfizetés erre eső költségét és kapcsolódó működési költségeimet. A díj nem tartalmazza a választható egyéni konzultáció költségét.

A részvétel díja egy fő számára 90.000 Ft+ÁFA
Részletfizetési lehetőség: 3×30.000 Ft+ÁFA

Ha az ismertető alapján, úgy gondolod, szeretnél részt venni a programban, itt jelentkezhetsz

Jelentkezési lap

Ne feledd: ez még nem jelent elköteleződést. Az űrlap beküldése után felveszem Veled a kapcsolatot, hogy egy kicsit megismerkedjünk.
Ezért kérlek, pontosan töltsd ki a jelentkezési lapot, és ha kérdésed, üzeneted van, azt is írd meg az utolsó résznél.
Köszönettel és szeretettel várom a jelentkezésedet!