A Beszélgetések az új marketingről egy alapvetően online formában megvalósított program.
Keretét egy felvezető írás vagy gondolat adja, valamint olyan témakörök, amelyeket a résztvevők javasolnak.
Ilyen formán a beszélgetés folyamok organikusan alakulnak, a résztvevők igényei szerint.

Mit értünk új marketing kifejezés alatt?

Azt a szemléletet és ebből fakadó működési módot, amely a jelenlegi rendszeren túlmutató új rendben segíti embereknek és közösségeknek megmutatniuk magukat, hogy akinek arra van szükségük, amit ezek az emberek és közösségek nyújtani tudnak, azokkal összetalálkozhassanak. Teszi mindezt manipuláció, nyomásgyakorlás és túlautomatizáltság helyett etikus, fenntartható és szelíd módon.
Az új marketing szerkezeti-társadalmi alapja a közös jó érdekében működő gazdaság, a lélek kibontakozását segítő kultúra, oktatás, tudomány és művészet, valamint az egyenrangúságot biztosító közösségi és jogi terület.

beszélgetések az új marketingről

Tervezett program

Az írások, amelyekből válogatunk majd, itt olvashatóak: Szelíd marketing blog
Ezen felül olyan témakörök várhatóak, mint a küldetés megjelenése a kommunikációban, mitől hitelesek, etikusak, fenntarthatóak és szelídek a marketing folyamataink, hogyan értelmezhető a verseny az új marketingben, illetve hol van a helye a pénznek ebben a szemléletben. A beszélgetések az átfogó, elméleti és elvi jellegű témákhoz kapcsolódóan konkrét gyakorlati kérdésekkel is foglalkoznak. A résztvevők hozhatnak saját tartalmakat, gyakorlati kérdéseket és a program vezetője is mutat majd példákat.

A program életre hívója és támogató vezetője

A találkozókat Pataki Andrea kommunikációs segítő vezeti, aki az új marketing szemléletben működik és támogat egyéneket és közösségeket.

A Beszélgetések az új marketingről formája és időpontja

Elsődlegesen Zoom találkozókra kerül sor, ám a résztvevők igénye alapján időnként személyes találkozókat is szervezhetünk.
A találkozók időpontja: minden hónap harmadik szerdája, 18.00-19.30 óra között.
Első alkalom: május 17. Az első alkalomra felvezetésként ajánlott írás: Új világ, új marketing

Részvételi feltételek

  • A résztvevők elfogadják a beszélgetések alapértékeit: egyenrangúság, egymásra figyelés, ítéletmentesség, együttműködés, őszinteség, tanulni-fejlődni vágyás és dialógus az itt leírtak szerint: David Bohm dialógus módszere
  • Amennyiben a beszélgetéshez felvezetőként írás is tartozik, úgy a résztvevők vállalják, hogy elolvassák és átgondolják a kapcsolódó írást.
  • A résztvevők aktívan vannak jelen a beszélgetésekben, elmondják tapasztalataikat, felismeréseiket, felteszik kérdéseiket és visszajelzéseket adnak
  • Ajánlott részvételi díj 3.000 Ft (+ÁFA) alkalmanként.
    A beszélgetésekre éves bérlet is váltható, amelynek ajánlott díja 12 alkalomra mindösszesen 30.000 Ft (+ÁFA).
    Ha valaki az ajánlottnál nagyobb összeget szeretne fizetni, köszönettel fogadjuk és a különbözetet a Társadalmi Jóllét Portál működtetésére fordítjuk.
    Akik tagjai az Új marketing levelezőcsoportnak, díjmentesen is részt vehetnek a beszélgetésen. Ám ők is dönthetnek úgy, hogy fizetnek részvételi díjat. (Ez a lehetőség mindig attól az eseménytől kezdődően él, amely előtt legalább két héttel a résztvevő már belépett az Új marketing levelezőcsoportba.)

 

Jelentkezés a programra

Kérlek, ha szeretnél részt venni a beszélgetéseken, itt jelezd szándékodat.

Ha már levelezőcsoport tag vagy, akkor kérlek, a jelentkezési lapon azt az email címet add meg, amivel a csoport tagja vagy, hogy be tudjuk azonosítani.
Ne feledd: levelezőcsoport tagként is választhatod, hogy részvételi díjat fizetsz, illetve támogatod a Társadalmi Jóllét Portált.

Ha később -például az első alkalom után- szeretnél dönteni arról, hogy inkább bérletet vásárolsz vagy az ajánlott díjon felüli összeggel támogatsz, azt is megteheted, külön jelezve majd emailben.

    Az ajánlott részvételi díjak közül ezt választom: (kötelező)
    12 alkalmas bérlet 30.000 Ft+ÁFAAlkalmankénti részvétel 3.000 Ft+ÁFALevelezőcsoport tag vagyok, a díjmentes részvételt választom