Lehet-e az új marketing tárgya bármi?
Amikor azt mondom: az új marketing nem mindenkinek való, ugyanis nem bármilyen tárgy, szolgáltatás támogatható ebből a szemléletből – magyarázatra szorul, mit is értek ez alatt.
Egy mondatban kifejezve a lényeget:
Azt mutatom meg, amit belül érleltem
Lehetne ez az új marketing alapmondata is akár.
Mert mit is jelent mindez?
Szedjük szét elemeire ezt a gondolatot és tekintsünk rá ilyen módon az új marketing szemléletből!
- Megmutatom
Nem tolom mások arcába. Nem nyomom a kezekbe, mint a török zsibvásárokban szokás. Sokkal inkább úgy mutatom meg szeretettel és tisztán, mint mikor egy újszülöttet mutatnak meg a családtagoknak, lefürdetve, bepólyázva. Szépen, szelíden. - Azt, amit belül
A sajátomat. Ami bennem fejlődött, belőlem nőtt. A részem, míg bennem fejlődik. A része vagyok, miután napvilágra érkezik. Egylényegűek vagyunk. Hitelesek vagyunk viszonosan egymásnak és a külvilágnak is. Amint hogy a sajátom, felelős vagyok érte. Hogy az emberek lelki és szellemi fejlődését, a közösségi létet szolgálja. Hogy ne ártson, ne pusztítson sem fizikai, sem lelki, sem szellemi szinten. Embert, állatot, növényt, a Föld egyetlen létezőjét sem használja ki. - Érleltem
Nem puszta kiáramlás ez, ráöntés a világra. Mindazt hordozza, amivé magam is váltam. Benne van minden tudásom, hitem, érzelmem és szeretetteli szándékom. Benne van az is, amit másoktól, a szüleimtől, tanítóimtól és más kapcsolatoktól kaptam az idők folyamán. Van gyökere, élettel teli, kifejlett formája. Íze, lüktetése, fénye. Végigjárta az emberi élet szakaszait, bár ha formáját tekintve legyen akár egy tárgy, egy hétköznapi használati eszköz vagy szolgáltatás, tudás, művészet, támogatás.
Így kerül anyagba mindaz, amit az új marketinggel segítek eljutni azokhoz, akiknek erre a tárgyra, szolgáltatásra, tanításra vagy épp térre van szükségük.
Az új marketing tárgya tehát az tud lenni, ami kiállja a tűzpróbát.
—o—
Ha ott tartasz, hogy szeretnéd átnézni, megtisztogatni a Te kincsedet, hogy azt magadból kiérlelve mutathasd meg a világnak, hogy ráláthass: a Te szolgáltatások, terméked, ajánlatod lehet-e és ha igen, hogyan az új marketing tárgya, és mindebben elkél a segítség, ezt a lehetőséget ajánlom szeretettel:
Áttérés az új marketingre – Rakjuk rendbe!