A kommunikáció három lehetséges forrása
Amikor kapcsolatba lépek másokkal -az egyszerűség kedvéért legyen ez a továbbiakban a szavak általi kommunikáció, azaz beszéd vagy írott szó-, a kommunikáció forrása többféle lehet.
Beszélhetek az elmémből. Én ezt csak agyalásnak nevezem. Kombinálok, érvelek, tényeknek látszó kijelentéseket teszek. Ide tartozik az is, amikor azzal a szándékkal beszélek, hogy másra hassak. Leginkább azért, hogy valamit megtegyen, ami ésszerűnek látszik.
Beszélhetek a lelkemből. Lelkizés, ismerjük. De ugyanígy ide tartozik a nehéz érzelmek által indított kommunikáció, mint a félelemből fakadó vádaskodás, kiabálás, veszekedés, önmagunk piedesztára emelése vagy épp alárendelése. És igen, itt is megjelenik az az erő, hogy másokra hassak. A lelkére beszélni valakinek – ismerjük a mondást.
Ám van még egy forrás. Amikor egy olyan energiát fogadok magamba és engedem, hogy átjárjon, ami Isten tudja, honnan érkezett. Mondhatnám: épp így…
Többféle nevet adhatunk ennek a fajta kommunikációnak: intuitív, ihletett, belső vezérelt. Bárhogyan is: megtöri a racionális elme logikáját (néha ugyan csak első pillantásra) és a lelki mintázataink által keretezett viselkedést.
A továbbiakban ezt én a szellemi forrásból érkező kommunikációnak nevezem.
A szellemi forrásból érkező kommunikáció sajátosságai
Attól, hogy szellemi forrásból érkezik, ugyancsak tud lenni információ tartalma, megmutathat összefüggéseket.
És egy fontos energiatöltete is kell legyen: a szeretet. A szeretet alatt most értek mindent, ami nem félelem. Így tehát a biztonság, az elfogadás, a bőség, a szabadság adja ezt az energiatöltetet.
Amikor szellemi forrásból beszélek, abban van egyfajta feszültség. Ennek oka, hogy a különféle síkokat (szellemi, lelki és fizikai) nem könnyű átjárnia a kommunikációnak. Ilyenkor fordul elő például az, hogy valaki “csatornáz”. Vagy bár amit mond, tartalmában tiszta, szívtelennek tűnik. Vagy a mondandója érthetetlen, esetleg a kifejezésmódja ijesztő. Valamiféle hiányon akad fent. Lehet ez önbizalomhiány, szeretethiány, egy meggyengült jelenlét. Ha képesek vagyunk figyelni magunkra, de legalább később, tudatos jelenléti állapotban visszaidézni a történteket, jó eséllyel megtaláljuk a hiánypontot magunkban. Gyakran testérzetként emlékszünk rá. (Erről itt írtam már korábban.)
Ha a kommunikáció forrása szellemi, akkor az jellemzően rövid, tömör, semmiképp nem fecsegés. Lehet benne szó teendőről, tudnivalóról, ám nincs benne érvelés, győzködés vagy parancs.
Ilyenformán ha megfelelő az átfordítás, akkor az úgy hangzik, hogy én mondtam, a magam nevében és nem kötelező érvénnyel. Mert a hallgató dönti el, hogy be tudja-e fogadni és ez tudattal vagy tudattalanul hogyan hat majd rá. Ezt a hatást leginkább az alapozza meg, hogy a hallgató mennyire van az elméjében és milyen feldolgozatlan nehézségei vannak még a lelkében.
Az átadás felelőssége, korlátok és lehetőségek
A szellemi forrásból érkező kommunikációnál tehát aki a fizikai síkon kommunikál, az ő felelőssége, hogy azt saját nevében legyen képes tenni, valamint törekedjen arra, hogy a lehető legtisztábban engedje át magán mindezt.
A saját megélésem az, hogy ehhez szükséges a gyakorlás. Én általában az “ami a szívemen, az a számon” módon kommunikáltam korábban. A szellemi forrásból érkező kommunikációnál ez még inkább mellőzendő mód.
Azt tapasztaltam, hogy a legjobb nem azonnal átadni azt, ami érkezik. Hiába feszít. Mert ott hiányt szenved az, hogy megfelelően átengedjem magamon, mielőtt kimondom. Ez nem azt jelenti, hogy mesterkélt, alaposan átgondolt lesz a kommunikáció. Pusztán azt, hogy minden rétegen átengedem: jön a szellemi síkról, áthalad a lelki síkon -így nyeri el hozzá a szív-minőséget-, majd pedig a fizikai síkon többé-kevésbé érthető szavakká formálódik. Azért többé-kevésbé, mert mindenképp lesz a hallgatóság soraiban olyan, akinek a saját kapcsolódásai közül nem minden kész arra, hogy azt a kommunikációt befogadja.
Amikor azt mondja valaki: érzem, amit mondasz, megrezegtette a szívemet, akkor bizton tudom, hogy a lelkéig jutott el a kommunikáció. Ha valaki ingerült lesz, akkor is ott feszíti a lelkét, csak épp nem tud akkor a lelkéhez kapcsolódni. Ha pedig valaki az “ennek semmi értelme” választ adja, egyértelműen az elméjében van.
Időnként, egyelőre egy szűkebb körben már próbálkozom azzal, hogyan tudom azonnal átengedni magamon, ami jön. Volt ebben már jó élményem és volt olyan is, amikor teljes volt az értetlenség vagy az elutasítás.
Lelki korlátok
Hogy mikor épp hogyan tudunk egy kommunikációs helyzetben reagálni, az esetleges. Vannak ugyanis nyomógombok, amelyek a még oly megvilágosult tudatú személyeket is beránthatják egy érzelmi spirálba. Ezek lehetnek egyszerű szavak vagy kifejezésmódok.
Én például már el tudok vonatkoztatni attól, ha valaki nem a saját nevében beszél vagy ha egy-egy kifejezés alatt vélhetően mást értünk. Idő volt, mire ezt megtanultam. Különösen néhány olyan kifejezésnél, amelyre azelőtt ugrottam, mert valami traumát hozott fel bennem.
Elmebéli korlátok
Ha pedig valakivel egy olyan munka után próbálunk beszélgetni, amikor az elméjében volt, könnyen lehet, hogy még nem tette le az agyalást. Így azután a racionálisan nem megfogható tartalmakat elutasítja vagy az ész szintjén vitába száll azokkal.
A felelősség kérdése
Magam is kutatom magamban a képességet, hogyan tudok ilyen módon megfelelően kommunikálni a szellemi forrásomból. Látom a korlátokat és nekem ezt leginkább érzelmileg nehéz néha feldolgozni. Ha valaki épp ellenkező szándékot feltételez, mint ami bennem van. És ha úgy egyáltalán, nem befogadó arra, amit és ahogyan mondok. Talán meg is bántódik.
Végül mégis mindig arra jutok, hogy addig tart az én felelősségem, hogy mi hogyan hagyja el a számat. Hogy annak tartalma és formája összhangban legyen bennem és a szívemben megmerítkezve öltsön alakot a mondataimban. Ám hogy a tiszta szándékra és törekvésre a másik fél hogyan nyilvánul meg, azzal már neki van dolga.
Na de miért is fontos a kommunikáció forrása?
Nem véletlenül írtam felelősségről. Közhelynek tűnik bár, de jelen tapasztalatunk alapján nagyon is igaz, hogy a szónak teremtő ereje van. Kicsit bővebben, mindenféle kommunikációnak. Legyen az egy kép, egy hang, egy mozdulat vagy ennek számtalan alakja, mint egy film, egy bejegyzés, hétköznapi vagy művészi kifejezésmód.
Ilyen formán gondolom egyértelműnek, hogy az elme és a lélek -minden jó szándékával együtt- korlátozza és torzítja a tiszta kommunikációt. Ezért amikor szellemi forrásunkból merítjük a kommunikációnkat, ez a korlát és torzítás legalábbis jelentősen csökken. Tehát az a bizonyos tiszta szándékú teremtés is kevésbé térül el. Azaz a tiszta kommunikáció szerintem alapvető ahhoz, hogy azt a bizonyos vágyott új világot életre hívhassuk.
—o—
Van néhány hely és program, ahol ezzel a fajta kommunikációval foglalkozunk, az új marketing szemléletben. Ha szeretnél ebben jobban elmélyülni, ezeket ajánlom:
Új marketing csoport a Társadalmi Jóllét Portálon
