Ügyfél. Partner. Nálunk ezek a kategóriák nem átjárhatatlanok. Sőt! Ezért úgy gondoltuk, a klasszikus referenciák és az önfényezés helyett inkább azt mutatjuk meg, miért vagyunk büszkék rájuk. Na jó, van hozzá némi közünk is...

Partnerek

Axon Produkt Kft.

Az első igazi üzleti partner az életünkben. Andrásékra elsőként a honlapunk elkészítésében számíthattunk, de aztán kiderült, hogy azon ritka cégek közé tartoznak, akik a bajban sem hagynak el bennünket. Azért is szeretünk velük dolgozni, mert nem hajlandóak ész nélkül végrehajtani egy feladatot. Abszolút képesek együtt gondolkodni az ügyfeleikkel.

Bridge Budapest

A "tudatos vállalkozók növekvő közösségéhez" a Vállalható Vállalkozás program kapcsán csatlakoztunk. Nehéz feladatot vállalnak fel, de mi is hiszünk abban, hogy el kell indulni, el kell indítani a hazai vállalkozói kultúrát azon az úton, ahol a tudás és a teljesítmény számít.

Mi magunk is teszünk ezért nap mint nap. Amikor csak tiszta marketinggel támogatjuk ügyfeleinket. Amikor felelős vállalkozásként kizárólag a fehér gazdaságban dolgozunk. Nagyunk büszkék vagyunk a BB csapatára, mert kitartóan képviselik és terjesztik ezeket az értékeket és elveket.

Cukor&Virág Kutyapékség

Kutyakeksz? Igen, létezik, és úgy látszik, ez a családi vállalkozás teszi rövid időn belül népszerűvé azt. Krisztának és Zolinak mi csak annyit segítettünk, hogy rájöjjenek a közösségi média alap logikájára és a technikai működtetés titkaira. Hihetetlen elánnal vették birtokba ezt a tudást és éreztek rá a lehetőségekre.

Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Azt gondoljuk, csak akkor szabad valamiről véleményt mondani, ha már elég jól ismerjük. A helyi kamarára ez duplán igaz. Mi számos szállal kötődünk hozzájuk: többek között a tanácsadói hálózat tagjaként, vállalkozói képzések és programok előadóiként. Ismerjük az értékeit, mindazokat a lehetőségeket, amivel egy magunkfajta vállalkozás is élni tud. Egyébként pedig ez a kamara nagyon jó terep arra is, hogy más vállalkozásokkal találkozzunk, tapasztalatot cseréljünk. Hihetetlen mennyiségű programot szerveznek! Csodáljuk a kamarai kollégákat, mit meg nem mozgatnak értünk, vállalkozókért.

Enterprise Europe Network Dél-Alföldi Iroda

Ez a csapat azért van, hogy ha valaki szeretne külföldi piaci kapcsolatokat, akkor segítsen neki. Mindenben. Információt, üzleti partnereket szerezni, felkészülni erre az embert próbáló feladatra. Mert valljuk be: egy kis magyar cégnek nagyon nem egyszerű belépnie egy másik ország piacára. A szegedi csapatot azért is szeretjük nagyon, mert nem tudnak nemet mondani. Jó, néha kellene talán, de hogy ezért csak hálásak lehetünk, az biztos.

Greatz Kft.

A villanymotorok szervízelésével foglalkozó szegedi vállalkozásról a "lelkiismeretes", "alapos" és "barátságos" kifejezések jutnak eszünkbe. Nemrégiben ügyfél-elégedettség mérést végeztünk részükre, ami mindezeket a jelzőket igazolja. Sose gondoltuk volna, hogy ennyire lehet szeretni a gépek "gyógyítását".

Kollár Pakk Kft.

A családi vállalkozás csomagolóanyagok gyártásával foglalkozik leginkább, de forgalmaznak és javítanak csomagológépeket is. Kockáról kockára, lépésről lépésre építgetik a céget. Gyakorlatilag folyamatos a fejlesztés náluk. Ritával vagyunk leginkább kapcsolatban, akinek a feladata az értékesítés és kereskedelem, a budapesti iroda vezetése. Azért szeretünk velük dolgozni, mert alaposak, igényesek, és megvan bennük az a fajta kiegyensúlyozottság, amit jellemzően ekkora cégnél már el szoktak veszíteni.

Noé Egészségközpont

Szinte az indulástól velük dolgozunk, és mondhatjuk, hogy kedvenc orvosaink is a Noé-ban rendelnek. Zsoltot, a vezető orvost, egyben fül-orr-gégész szakorvost valószínűleg mindenki ismeri Szegeden. Ez nyilván indulásnak jó, de nem elég. Itt a magas színvonalú gyógyítás csak egy természetes alap. Amiért büszkék vagyunk arra, hogy együtt dolgozhatunk, mert szívügyük a helyi közösség. Támogatják az aktív és utánpótlás sportolókat, valamint helyi művészeti csoportokat. Volt alkalom, amikor sérült gyerekekkel foglalkozó szervezetnek segítettek. Ráadásul évente kétszer szakmai napot is szerveznek, ahol az orvostudomány legújabb fejleményeit mutatják be a kollégáknak. Sokkal többet tesznek annál, mint amit egy magán-egészségügyi szolgáltatótól elvárna az ember.

Print&Production Kft.

Amikor megismerkedtünk, még épp csak indulóban volt a cég, habár Tamás, a tulajdonos már akkor jó néhány alkalmazotti évet tudhatott maga mögött. Például egy neves szegedi kommunikációs ügynökségnél szerzett tapasztalatot. Nagyon szeretünk velük dolgozni, mert nem csak iszonyú kreatív csapatról van szó, de rendkívül megbízható emberek. Bármit kér az ügyfél, addig hajtják, míg megoldást nem találnak. Legyen szó online grafikáról, promóciós játékról vagy bármiféle nyomtatott anyagról. Tamással ráadásul vállalkozásvezetési kérdésekben is sokat beszélgetünk, ez mindkettőnknek segítség. Úgy gondoljuk, nagy jövő áll még a csapat előtt, és büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk a történetüknek.

Radu

Na de ki az a MetaTrader? Hosszú lenne elmagyarázni azoknak, akik nem tőzsdéznek. Ami miatt viszont úgy gondoltuk, hogy Radura mindenképp büszkék lehetünk, az az elhivatottság, ami nem csak a szakmájában, de a vállalkozói létezésében is jellemzi. Rendkívül ambiciózus, jó értelemben vett maximalista vállalkozó, akinek tanácsadással segítettünk az első lépéseknél. Nincs is annál nagyobb öröm, amikor egy mag termékeny talajba kerül. Valahogy így lehetne kifejezni, mi is a büszkeségünk oka.

Skyline-Computer Kft.

A kecskeméti székhelyű informatikai vállalkozás hatalmas fejlődést produkált az elmúlt években. Béla, a tulajdonos-ügyvezető rendkívüli érzékkel és tudatossággal vezeti a céget. Motiválja a kollégáit, és alapjáraton is jó a hangulat. Azért vagyunk büszkék rájuk, mert rendkívül nyitottak az új megoldásokra, és mert megkapjuk azt a bizonyos "teret" és bizalmat, ami lételeme egy marketinges szakembernek. A Skyline-nál mindig forognak a kerekek, hogy mit tegyünk, ami előbbre visz. Nincs "állóvíz", nem történnek rutinból a dolgok.

 

A sornak még korán sem lenne vége, de muszáj valahol abbahagyni. Az azonban talán ennyiből is kiderült, mennyire szerencsésnek érezzük magunkat, hogy ilyen jó ügyfelekkel és partnerekkel, igazán kiváló emberekkel vagyunk körülvéve. A sorrend épp ezért pusztán ABC betűrend.